A fennsík (780 méter magasságban), amin élünk, különlegesnek számít itt, Marina Alta hegyvidékén. Ritka ugyanis az ilyen nagy kiterjedésű, sík terület. Ráadásul szuper termőföld, amit túlzottan öntözni sem kell (leszámítva az aszályosabb időszakokat), jó víztartó képességének és a párás levegőnek köszönhetően. Körülöttünk mindenütt gyümölcsösök találhatók, főleg dió, pekándió, mandula, cseresznye, alma, olíva. Ezek mellett a helyiek zöldséget is termesztenek, nem ipari mennyiséget, csupán a család számára.
A házunkhoz tartozó földterület 3.300 nm volt, amikor megvásároltuk, majd pár hónappal később sikerült ezt megtoldani még egy »szeletkével«, így most picivel több, mint 5.000 nm a miénk. Mivel nagyrészt üres, parlagon álló föld volt mindez, nekünk kellett kitalálnunk, mihez is kezdünk vele.
Amikor 2021. októberében birtokba vettük, nyilvánvaló volt, hogy mindenekelőtt rendbe kell tennünk. A sokáig nem lakott, elhanyagolt területet ellepték a szúrós cserjék. Volt, amit sikerült a kaszálás által szanálni, ám olyan is akadt, amit kapával, egyenként, tövenként, hónapokon át kellett kiirtanunk, mert a vágás által csak még intenzívebben burjánzott. És ebből a fajtából volt a legtöbb. Ráadásul roppant kellemetlen, fájdalmas pillanatokat szerzett nekünk, még a papucs talpán is képes volt áthatolni, megszúrni. Béla kitartó munkájának köszönhetően mára alig-alig találkozhatunk vele a birtokon sétálgatva. Fontos volt, leginkább a kuttyok és a környéken kószáló vaddisznók miatt a telek teljes körbekerítése is, majd, miután ezekkel elkészültünk, kezdhettük tervezni az ültetéseket.
Most-kép:
Ez pedig múlt-kép… vagyis, amikor megvásároltuk, egy évvel ezelőtt:
Szóval:
Mivel városi »gyerekek« vagyunk, tökéletesen tisztában a képességeinkkel, óvatos, lassú lépésekkel haladunk. Hiszen tanuljuk ezt az egészet: a környezetet, az éghajlatot, a föld tulajdonságait.
Leghatározottabb tervünk a gyümölcsfák ültetése volt. Nem úgy, mint a szomszéd földeken, nagyban, eladásra termesztve, hanem magunknak, kicsiben, enni, lekvárnak, vagy csupán ücsörögni majd árnyékukban.
Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy bármilyen ünnep, szülinap, akármi van, mi gyümölcsfát kérünk ajándékba. Ez így távolból is megoldható, hiszen akár meg is tudjuk mutatni (video) a kertészetben a lehetőségeket, és akár ki is választhatják, melyiket szánják nekünk. Ennek köszönhetően az első évünkben 13 gyümölcsfa csemetét ültettünk. Lett mandula, cseresznye, olíva, gránátalma, narancs, lime, vérnarancs, füge, alma, sárgabarack. Amellett, hogy csodás látvány, ránézve mindegyikről tudjuk, melyik gyerekünk által került oda. Így aztán picit olyan, mintha folyamatosan itt lennének velünk. 🙂
Az ültetés lehetőségét azoknak is felajánlottuk, akik nálunk időztek, időznek. A „mit vigyünk nektek” kérdés eléggé leegyszerűsödött így, mindenki örömére. Így lettek virágaink például általuk. És általa a hatalmas tanulság: ez a térség alkalmatlan a virágok számára. Egyszerűen bármit teszünk is, vagy nem marad meg, elpusztul, vagy pedig szenvedős, apró levelű, virágú növénnyé válik, cseppet sem hasonlítva a máshol pompázó rokonaira.
Láthatjuk most már, hogy mit is jelent a természettel való együttműködés, például a virágokkal, növényekkel kapcsolatban. Egyértelműsödött, hogy itt nem kell megerőszakolnunk ezt a témát, újabb és újabb kísérletezésekkel, gyötörve magunkat és a nemesített virágokat egyaránt. Ezzel szemben viszont a vadon élő társaik burjánzanak és gyönyörködtetnek. Mezei virágok, különböző fajtájú kaktuszok, pozsgások bukkantak elő, és boldogítottak minket az elmúlt évben, meghálálva, hogy megszabadítottuk őket a gaztól, az elnyomó cserjéktől. Úgy pompáznak, hajtanak, mintha menő, drága táppal öntöznénk, gondoznánk őket, miközben egy csepp vizet nem igényelnek tőlünk, csupán a gondoskodó szeretetünket, örömteli mosolyunkat, hálánkat. Ennyi elég nekik. Nekünk pedig több, mint elég ez a temérdek gyönyörűség. Tavasszal készítettem egy kis videót, többek között kertünk virágairól:
A gyümölcsfák ültetésén túl zöldséges kertelésbe is belekezdtünk. Picikében indítva ezt is, hiszen nem tudhattuk, hogy bírják a forró, száraz nyarat, mit érdemes ültetni, mit nem. Most már nagyjából képet kaptunk minderről. Ez az icipici, kezdetleges kertecske adott nekünk cukkinit, bazsalikomot, salátát, paradicsomot, néhány aprócska, mézédes céklát. Nem maradt meg a spenót, a rukkola, a petrezselyem. Viszont ültettünk krumplit, meglátjuk, az mit szól majd a földhöz.
Később megtoldottuk kertünket egy »no dig«, azaz »nincs ásás« módszerrel készített kísérleti ágyással, amiben épp gyönyörűen fejlődik az újabb adag paradicsom, bab, fokhagyma, póré- és metélőhagyma, valamint a cékla, cukkini, sütőtök és sárgadinnye. Meglátjuk. Ha beválik, bővíteni fogjuk. Béla épített komposztálót, szuperszónikusat, szépen alakul a tartalma, lassan felhasználhatóvá válik. Ennek a módszernek ugyanis a komposzt az alapja. Én pedig nevelgetem a további palántákat, amik hamarosan kiültetésre kerülnek. Most itt tartunk.
Nyilván, egy ekkora birtok arra is lehetőséget ad, hogy nagy méretű pihirészeket is hagyhassunk magunknak. Így aztán van sütögetős rész, meditálós, napozós vagy épp ücsörgős. Hozzáteszem, az első évünk végén mindez. És mi is kíváncsian figyeljük, milyen ötletek, alakulások jönnek még ezután. 🙂
A farmmal kapcsolatos eddigi és ez utáni írások itt lelhetők meg: https://holafinca.life/tag/farm/
¡HOLA, FINCA! 