Ahogy az itt lenni szokott, egyik pillanatról a másikra nyár lett. Juhhúúú.
Így néz ki most a tavaly leégett hegy, látszik az éles határvonal, amíg a tűz jutott. Durva kontraszt. Ezen a részen csupasznak tűnő látvány, ám, közelebb érve azért már sejlik az új élet, az aljnövényzet – bár haloványan – zöldülni kezdett.
Amúgy a vidék virágzik, élénk zöldben pompázik, felébredtek és kirajzottak a vadméhek, nyüzsögnek, körbedöngicsélik a házunkat és a lelkünket is.
A héten kertészkedtünk nem keveset (alakulnak a palánták is szépen…), és párszor lecsúsztunk a tengerhez, csak lenni, merengeni, oldódni, töltődni. Néhány napja még csupán térdig kolbászoltam a vízben, dünnyögve, hogy nem vittem magammal fürdőruhát. No de ma! 14 fokos víz ide vagy oda, nem bírtam tovább, és de jól tettem. 🙂
Fura, azt hittem, kész fagyhalál lesz, és nem. Még csak nem is borzongtam. Háromszor csobbantam egy órán belül, egyszerűen nem bírtam betelni vele. Valószínűleg a kábé 28 fokos kinti levegő segített hozzá, hogy csodás élménnyé válhasson az év első fürdőzése számomra. Hálásan köszönöm. ❤
Már sokszor említettem, hogy Altea a kedvenc tengerparti városkánk, amikor csak tehetjük, itt időzünk, amikor tengerezni vágyunk. Az én szűrőmön átengedve, selyemfestve, víz-perspektívából pont ilyen:
És a mai, napos-meleg vasárnapi élet pedig nagyjából ilyen:
🙂
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 