Maratoni selyemfestettem az elmúlt héten. Olyannyira magába szippantott ez az általam roppant mód szeretett tevékenység, hogy még írni sem maradt időm.
No, meg a szokásos februári esőnapok nem annyira izgalmasak és fordulatosak, hogy sűrűn és hosszasan meséljek róluk. Ilyenkor leginkább házon belül létezünk, tevékenykedünk, ami idén már abból a szempontból is parádés, hogy nem ázunk be. Picit sem. Vagyis, csupán kint van víz. Juhhúúú.
Pöttyet aggódtunk, mert Ödiéket a házszigetelés óta nem láttuk. A családfő hatalmas (tízcentis) testének árnyát egyszer ugyan látni véltem haloványan egy hajnali órán, de az is lehet, hogy csupán képzelődtem. A két Ödibabát meg egyszer sem. Aztán… végre Ödönke pár nappal ezelőtt a régi, jól bevált helyén tanyázott melegedve: a kémény mögül pislogott le ránk. Megkönnyebbülve sóhajtottunk fel, hogy ezek szerint nem tettük el láb alól a nagy felújítások közepette. Mert már azt hittük. Durva gondolataink voltak ám. Olyan Kőmíves Kelemenesek.
A minigekkóink kámfort játszanak egyelőre, de reménykedünk, hogy csupán édes téli álmukat alusszák épp, és ősükhöz hasonlóan ők is előbújnak hamarosan.
Amúgy, több szempontból is szeretjük és értékeljük az összes esős időszakot itt. Ami, ugyebár, nem túl sok nap éves szinten. Azonban, amellett, hogy álomszép kerti tavacskáink fejlődtek a semmiből, méghozzá békástul, csordultig telt a 30ezer literes vízgyűjtő tartályunk, sőt, még a másik, kerti locsolásra használatos ciszternánk is. Klassz.
Itt jut eszembe, hogy pár hete valaki kérdezte, hogyan elegendő ez a víz nekünk egy évre, mert hogy kiszámolta a lehetséges fogyasztást, két főre, és sehogy nem jött ki neki a matek. Már akkor akartam mondani, csak elfeledtem, hogy ez a 30ezer liter nem egyszeri feltöltődés, amit aztán használunk egy évig, hanem amikor esik, akkor szépen csordogál a tartályba, és még egyetlen darab esőnap esetén is jókora töltődést eredményez. Az elmúlt évünkben áprilistól októberig nem volt csapadék, csepp se. Tehát, csupán ebben a pár hónapban használtuk úgy a vizet, hogy nem volt visszapótlás. És erre a pár hónapra elég is lett a mennyiség, úgy, hogy márciusban csurigról indultunk neki az aszálynak. Na. Szóval, így elegendő számunkra az esővíz.
A nagyobb Jalon folyó medre most üres maradt, még eső és még idő, mire leérnek hófehér kavicsait átmosni, áztatni a hegyi patakok. Ám, a Castells folyócska duzzadva, csobogva, vidáman robog a hegyek között, át a kis városunkon, olyannyira, hogy az előző bejegyzésben említett régi mosodát is feltöltötte. Elég szép most, le is fotóztam. Így talán könnyebb elképzelni, milyen lehetett anno a közös mosás. Már, ha valaki ilyesmin szeret töprengeni. Mint például én. 🙂
Hetünk másik szenzációja hajaz a tavalyi u.f.o.-s élményünkre (https://holafinca.life/2021/12/05/43-foldonkivuliek-erkezese/). Ugyanis ugyanott, ugyanaz jelent meg az egyik felhőtlen, csillagos éjszakán felettünk. Ezt is jól lefotóztam. Az a fényes, szaggatott vonal a sötétségben. Azt kell nézni, csodálni itt:
Persze, most már roppant tájékozottak vagyunk, és ezúttal egy pillanatig nem gondoltunk E.T. látogatására, mert igen, tudjuk jól, hogy Musk újabb égbe pöffentett Starlinkjei vonatoztak el felettünk.
Napocskás képpel ezen a héten nem tudok szolgálni. Bocsi. Helyette küldök mosolygós narancsfásat. Lélekmelegítőnek. 🙂
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 