Nem igazán láthatóan és tapinthatóan suhantunk át az őszbe, hiszen 30-33 fok volt egészen tegnapig, és a tenger is langymeleg még, ám mégis…
Amellett, hogy nagyjából két hete megszűnt a turisták tömeges vonulgatása, és visszatért a nyugis-lassú hangulata a térségnek, van még valami, ami határozottan és szigorúan egyértelműsítette számunkra a tényt, hogy véget ért a nyár:
ELKÖLTÖZTEK A BIRKÁK ÉS A KECSKÉK.
Napokon át érkezett újabb és újabb csapatokért a teherautó, napról napra zsugorodott a házunk mellett elhaladó nyáj, míg végül tegnap már egyáltalán nem hallhattuk az oly nagyon szeretett kolompokat. Ma reggel pedig a juhászkutya – aki eddig egy pillanatra sem szakadt el munkájától, s látszólag ügyet sem vetett kuttyainkra – lejött a kerítésünkhöz, Sherlock-hoz és Elzához. Elköszönni. Igazán megható pillanatoknak lehettem szem- és fültanúja.
Szóval, elnyájtalanodtunk. Tudom, persze, hogy így van rend, hiszen a fennsíkon tavasztól őszig legelésznek csupán, és lesz még tavasz (is), és hogy örök a mozgás, változás, no de mégis… pöttyet azért megkönnyeztem.
Ám, nyár vagy ősz – újabb és újabb fejezetek -, a lényeg, hogy benne vagyunk. Úgy teljesen. És időközben elkészült az új ajtónk is. Örülünk eléggé.
A ház szigetelésével is jól állunk.
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 