A tűzön és nyaralós napokon túl klassz haladásaink voltak az elmúlt hónapban. Például a házzal, kerttel. Elmondhatatlanul jó érzés, hogy egyre több ház körüli ténykedést, javítást, újítást vagyunk képesek mi magunk megoldani.
Miután a régi, bekrepált szivattyúnk helyére beüzemelte az újat, Béla elkezdte a kőfalakat szigetelni, ugyanis nem szeretnénk, ha a következő esős időszakban ismét betévedne a házba a víz. A nagy lyukak, rések betömése után egy homokszínű, víztaszító fugaszerűséget művészkedünk majd a kövek közé. Ennek módját megtanította nekünk a szomszéd építkezés roppant kedves szakembere. Úgy véljük, meg fogjuk tudni csinálni, és meglehetősen csini lesz a végeredmény. Minderről fogok majd részleteket mutatni, amikor elkészül.
A hiányos, törött ereszcsatornát is kicseréltük. Együtt. Nyilván a ház legmagasabb részén szükségeltetett a javítás, külön kihívást jelentett már a megfelelő létra beszerzése is. Kemény meló volt, félelmetes is, főleg nekem. Ugyanis én tartottam a létrát. Béla csupán kaszkadőrködött picit a magasban, nyújtózkodott, csavarozott, illesztett. Semmi extra. Csak felszerelte a csatornát. 🙂
Elmondhatatlanul büszke vagyok ám rá! Ráadásul itt nem állt meg, hanem másnap pókemberként rohangált falakon és tetőkön, és az összes gyönyörű, ősrégi szemöldökfát kezelése alá vonta, majd mázolta az ablakokat, rácsokat. Aminek következtében pár nap alatt csudiszép szemöldöke és szempillái lettek a házunknak. Imádom. Bélát is. 🙂
Kerteztünk is.
Meséltem, mennyire jól sikerült a tavaszi palántázás: bőséges cukkini, paradicsom, saláta termés, és néhány babacékla boldogított minket. A második ültetés – azok után, hogy szépen megindult – igazából végigszenvedte az augusztust. Nemcsoda. 800 fok, eső nulla, a reggeli csöppnyi pára, és az óvatos-spórolós öntözés nem bizonyult elengedőnek. Tanulunk. Egyre. És nem adjuk fel.
A tűz mellett ugye „a víz az úr…”. Így aztán utánanéztünk, milyen alternatív megoldás jöhet szóba aszályos, meleg vidéken, és hosszas tanulmányozás után a „no dig”, vagyis „nincs ásás” módszert választottuk.
A lényege (nem bonya), hogy kartonpapírt terítünk a földre, erre 10-15 cm komposzt kerül, bele pedig, amit csak akarunk. Kartont a szelektív kukáknak köszönhetően simán találtunk, hazahoztuk. A jó komposztnak, ugyebár, kell kábé 9 hónap. Pár hónapja gyűjtjük a mienket ügyesen, de azért még nem használható ültetésre, így aztán vettünk néhány zsák boltit, és újabb tesztelésbe kezdtünk. Elkészítettük az első „no dig” ágyásunkat, amit – ha beválik – követheti majd sok-sok-sok.
Ezzel a módszerrel, a kartonnak köszönhetően kevesebb víz is elegendő öntözéskor, illetve alulról őrzi azt. Nincs felesleges, pazarló elszivárgás, párolgás – célirányosan hasznosul a víz.
A másik előnye a nem áskálódásnak, hogy a föld élővilágát sem zavarjuk, kavarjuk meg. Szóval, szipi-szupi… jól néz ki az első csík, meglátjuk. Mindenesetre abszolút és bizonyítottan optimistán állunk ehhez a módszerhez: íme a kiscsoportos ovisok, növesztésük folyamatban:
És még egy örömhír az augusztusi beszámolók végére:
ÖDÖNKÉNEK GYEREKE SZÜLETETT.
Cukkermány gekkótörp az új családtagunk, juhhúúú, boldogság! 🙂
Neve: ÖDIBABA
Hossza: 3 cm (farkastul, mindenestül)
Magassága: lapos
Súlya: szerintünk hízhat
❤
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 