Olyan sokan aggódnak, érdeklődnek (az elmúlt napokban megjelent spanyolországi híreket olvasva), hogy nem sültünk-e meg, nem veszélyeztet-e bennünket erdőtűz, hogy úgy döntöttem, megszakítom a nyári szünetet, és mesélem, mi újság velünk. Leginkább időjárás ügyileg.
Nagyjából változatlan a helyzet. Írtam nemrég, hogy térségünk klassz mikroklímával rendelkezik, vagyis nem kúszik (legalábbis eddig) nálunk egekbe a hőmérő higanyszála. Néhány forróbb (32 fok) napot leszámítva, többnyire 28-30 fok körül van. Árnyékban. Nyilván ez napon durvább, de szigorúan tartjuk a sziesztát, 13 és 17 óra között dehogy megyünk szabad ég alá. Maradunk a fedett teraszunkon vagy épp a még hűvösebb házban, ahol az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 25 fok volt. Király.
Éjjel 15 fokra hűl a kint, a bent pedig 20-22-re. A tengernél pár fokkal több van, mint nálunk a hegyekben, de ott meg ugye hűt a víz. Ahogy említettem már: tökéletesen bevált számunkra a reggeli úszás, fürdés. Mire magasra emelkedik a nap, mi már itthon vagyunk, végezzük teendőinket, nem beszélve arról, hogy a későn ébredő turistákat is elkerüljük így.
Vagyis nem összehasonlítható az itteni klíma a nyugati-középső területeken tapasztaltakkal. Óriási az ország, így a távolságok is. Madrid például kábé 500 km-re van, a legforróbb Sevilla pedig 680-ra.
A szárazság már más tészta. Utoljára május utolsó hetében esett, mindösszesen egy napig, azóta se híre, se hamva. Ez azonban itt megszokott. Száraz hónapok vannak. Ami meg is látszik a természeten. Kiszőkült a táj, nincs fű, repedezett a föld. Érdekes látnunk, hogy mindezek ellenére locsolás nélkül zöldellnek a gyümölcsfák, fejlődnek, érnek terméseik. Az óriás pekándiófa olyan élénken, vibrálva hatalmasodik, terebélyesedik, mintha napi több hektoliter vizet fogyasztana el. A többiek ugyanígy. Pedig itt egyik fa sem kap plusz folyadékot.
Hasonló a helyzet a kiskertünkben. Az esős hónapokban összegyűjtött vízzel locsolunk (ez egy külön tartályban gyűlik, nem a bent használatos, szűrt esővízzel azonos). Eltérően attól, ahogy otthon anno szoktuk, nagyon kevés vizet adunk a növényeknek. A kevésből ugyanis nem adhatunk sokat. Eleinte féltünk, hogy így aztán semmi nem lesz belőlük, ám azt látjuk, hogy hasonlóan a gyümölcsfákhoz, a kerti növények is alkalmazkodnak a klímához. Csökkent a vízigényük. Például sokkal kevesebb energiát fordítanak levelek növesztésére, így azok kisebbek, gyérebbek. És rekord idő alatt érlelnek termést, amit mi aztán élvezettel fogyaszthatunk. Sőt, már ajándékoztunk is, ami elég jó érzés.
A gyors érésnek köszönhetően újabb magokat ültettünk, hogy egy következő körben esélyt adjunk további zöldségeknek. Van egy folyamatos ‘ovi’ nálunk, ahol cserepekben az újabb és újabb palánták cseperednek. Épp tegnap ültettük ki a nagycsoportosokat: még cukkinit (mert nagyon szeretjük), valamint sárgadinnyét, sütőtököt, és további paradicsompalánták következnek maholnap.
Mindig mondom, most nagyobb hangsúllyal: a lényeg a természetben rejlik.
Az elmúlt két és fél évben óriási pofonokat kaptunk, kapunk emberekként. Innen is, onnan is. A megoldás soha nem a világban kint, nem az anyagi dolgokban lelhető meg. Mivel az anyag felé fordultunk az elmúlt századokban, ami mára tökéletesen elhatalmasodott rajtunk, logikus, hogy az anyagi dolgok által kényszerítődik ki az elkerülhetetlen változás is. Amolyan anyag-energia megvonás… és nem az számít, hogy mi minden lesz hiányban, hanem mi az, ami viszont VAN. Nekünk, értünk. Ezek felé volna jó mozdulni, gondolkozva, felelősséget vállalva. Tenni, összefogni akarva. Annak bizonyosságában, hogy ami ténylegesen bennünket boldogítóan VAN, az soha nem tárgy, vagy anyagi akármi. Nyilván.
Mindeközben a természet tanít minket. Folyamatosan. Ha képesek vagyunk figyelni szavára, ha megtanulunk lényeget látni általa, akkor pontosan megmutatja az épp aktuális irányt vagy teendőt. Nekünk nincs más dolgunk, mint lemásolni őt. Például, hogy ha valamiből csökken a készlet, akkor az igény csökkentésével lehet hozzáigazodni. És, ha ezt megtesszük, akkor nem leszünk hiányban. Helyette viszont szabadabban élünk. Mivel egyre kevésbé függünk, egyre kevésbé vagyunk kiszolgáltatva külső körülményeknek.
Ha nincs eső, csökken a víztartalék, akkor ne akarjunk már locsolással zöld gyepet magunknak. Egyébként is. Ki találta ki azt, hogy csak a zöld vagy a virágos talaj szép? Persze, van az évnek olyan időszaka, amikor úgy csodálatos. No de mindez szárazságban csupán mesterségesen előállítható. A víztartalékok rovására.
A Föld bolygón a többség folyamatosan alkalmazkodik, áldozatot hoz, változtat, alakul. Miért olyan nehéz ez az Ember számára? Fókuszt váltani. Lemondani. Igényt csökkenteni. Áldozatot hozni. Felelősséget vállalni. Összefogni. Együtt… működni.
A föld épp száraz, repedezik, nemzöld. Természetesen, így gyönyörű.
Hiszen – emberben, állatban, növényben, földön és égen – kizárólag a természetesben lelhető meg a valódi szépség. Csak legyen szemünk meglátni.
És végül:
Néha fájdalmas, nehéz. De látjuk, érezzük: megéri. Egyre csak tanulunk. Tapasztalatokat gyűjtünk és osztunk meg. Igyekszünk vigyázni a természetre. Nap mint nap. Ahogy ő vigyáz ránk. Tiszteljük. Hálásak vagyunk mindazért, amit tőle, általa kapunk. Vagyis, ilyen száraz, meleg időszakban különösen figyelmesek, óvatosak vagyunk…
…NEM JÁTSZUNK A TŰZZEL… sem pedig A VÍZZEL.
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 