Többnyire korán kelünk. Mióta úgy rendesen bedurrantotta magát a nyár, ezt kimondottan jól tesszük. Kellemesen hűvös a kint, no meg szép is. Nagyon.
A legelső dolgunk ébredés és kávé után, hogy meglocsoljuk a tesztkertünk lakóit. Akkor is, ha utána rögvest megindulunk tengerirányba. Locsolás nélkül sehova. Úgy tűnik, ezt díjazzák a zöldségeink, ugyanis – néhány kivétellel – szemmel láthatóan parádésan érzik itt magukat, gyönyörűen fejlődnek. Virágzik a cukkini, a paradicsomok, terebélyesednek a saláták. Rukkola erdő is keletkezett. Növekszik és erősödik a cékla is. Andreas fokhagymái a költözésük első sokkja után kezdenek magukhoz térni. Király.
Azonban petrezselyemzöld és metélőhagyma terén amolyan ‘reload’ szükségeltetik. A két sorban mindösszesen egyetlen petrezselyemlevélke virít csupán. Magányosan. Ezt azért mégsem hagyhatjuk. Újrapróba indul. Hátha.
A környék gazdái is korán kezdik a napot, amint láthatjuk. Érthető. Nagyjából délig lehet aktívan kint tartózkodni, majd esetleg még egy munkakörben este, kábé hét után. Szóval, olyan nyüzsgés van itt, amilyent el nem tudtunk volna képzelni. Merthogy ugyebár mi elköltöztünk a világvégére. Vagyis tetejére. Sok mindent gondoltunk volna, de azt semmiképp nem, hogy reggeli csúcsforgalmak képződnek majd körülöttünk. Méghozzá nem az idegtépő fajtából valók. Birkák bégetnek, kecskék ugrálnak (kuttyaink örülnek), traktor, permetezőgép, borona, ilyen-olyan kisteher pöfög fel-alá, „Hola! – Hola!”, köszöntjük egymást széles mosollyal arcunkon – könnyed, összetartozós érzés. Reggel. A fennsíkon.
Természet, benne az Ember. ÉLET. Együtt. Háááát… eléggé szeretjük. 🙂
Készítettem ma egy rövid videót, apró szelet mindebből:
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 