Végre. Eljött a nagy nap. Kitörhettünk a fogságból, szabadok vagyunk.
Ugyanis Béla flexelt, csiszolt, festett két napon keresztül, és megszabadította a házat, benne minket (és Ödönkét) a rácsoktól. Juhhhhúúúú, óriás boldogság. 🙂
Anno, a volt tulajék masszív acél rácsozattal látták el az alsó szintet, mivel az utolsó két évben alig-alig tartózkodtak itt. Tulajdonképpen lakatlanul állt a ház. Vagyis lelakatolva, s a biztonság kedvéért alaposan berácsozva.
Mivel amellett, hogy nem volt szép, ellenben jó ronda, még a lelkünk is háborgott a masszív vasak láttán. Kicsit folyamatosan bebörtönözve éreztük magunkat. No, de most! Repdes a lélek, táncol a szív. Szabadon. Tökéletesen más így kitekintve fogat mosni, mosogatni. A festésről nem is beszélve. Az olyan, mintha a kertben készíthetném a selyemképeket. ❤
Kintről:
Bentről:
Ma még valami klassz történt. Andreas, az egyik szomszédunk beállított fülig érő szájjal, egy szatyor fokhagyma növendékkel, hogy ültessük el a kiskertünkben. Teljesen meghatódtam a kedvességétől. Elültettem. Alakul a kertecske, mutatom nemsokára. 🙂
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 