77. Rendhagyó hetek

Lassan két hete lesz, hogy hazautaztam, és néhány otthon, gyerekekkel töltött nap után magammal hoztam négy éves unokámat.

Most nálunk nyaral, aminek természetes következménye, hogy fenekestül felborult életünk megszokott rendje. Amellett, hogy korai ébredéseimet segíti, napközben is hozzá igazítjuk pillanataink alakulását. Így aztán módunkban áll kipróbálni olyan tevékenységeket, helyzeteket, amiket nem gondolom, hogy magunktól kezdeményeztünk volna. 😀

Például, felállítottuk a giga nagy sátrat a kert közepén, ami játszóházként szolgál épp. No persze, ha valaki akarná, alhatna is benne, de egyikünk sem kívánja kipróbálni. A klasszul kialakított, nyugalmas terasz is némileg formát bontott: az összetolt bútorok most nem a pihenést szolgálják, hanem kisautók számára parkolási lehetőséggé váltak, illetve remek autópályát lehet építeni rájuk, köréjük. Erre lettek kitalálva. Eredetileg. Nyilván.

Amikor strandolni megyünk, mi általában a sziklásabb, kavicsosabb partokat részesítjük előnyben. Ám, kismanó inkább homokozni, sarazni szeret, így perszehogy mi is azt szeretnénk. Naná. Tegnap például erre a kis öbölre bukkantunk, klassz a homok, van pacsáló rész is, szóval tökéletes. Igaz, hogy úszni itt nem annyira praktikus számomra, de hát a lényeg, hogy az unoka jól érezze magát. Ugye. És Béla is élvezi. 🙂

A birtok szintén funkciót váltott. Jelenleg Cicalány, Batman és Hulk szuperhősök kalandjainak földje. Remélem, mondanom sem kell, hogy én vagyok Cicalány. Kismanó pedig Hulk. Béla Batman. Ez így teljesen normális. Szerintem. Két kuttyunk a Mancs őrjáratot képviseli, bőszen követve csöpp vezérüket mindenhová. Ahogy Benji mondja: „jó kis csapat lettünk”. Igazi barátság.

Amikor programot szervezünk, természetesen minden róla szól. Ami klassz számunkra is, hiszen így felfedezhettük például a Calp-i ‘Family Park’-ot, ahová önszántunkból nem biztos, hogy betévedtünk volna. Bármilyen csalogató is a kapuban álló két, óriási transzformer. És, úgy vélem, önszántamból soha nem keringtem volna a legkisebbek számára készült színes kütyükkel sem. Ám, most mégis. Remek volt. Izgi. Na jó, nem annyira. De megérte, hiszen cserébe részese lehettem kismanó boldogságának. És – nem utolsó sorban – Béla is újraélhette gyerekkorát. Célba kosárlabdázott, lövöldözőset játszott, játékot halászott, majd végül belehuppant a szerinte (nyilván) neki odakészített trónba. Ja, persze, mindezt Benjiért tette. Ja. Persze.

Szóval, remek napjaink vannak és még jó sokáig lesznek is. Kismanónak köszönhetően kiderülhetett, hogy igazi gyerekparadicsom ez itt, és alig várjuk, hogy jöjjenek a többiek is velünk bandázni. 🙂

(Folyt. köv.)