Benidorm nagy város, tőlünk kábé ötven percre, a tengerparton fekszik. Bár, ez így nem pontos. Inkább mondanám (és mondom is), hogy áll. Számtalan lábon. Sőt. Simán lábakból áll.
Ugyanis felhőkarcolókra hajazó toronyházai sorakoznak sűrűn, egymás mellett égbe nyúlva – durva kontrasztot képezve a tenger tiszta-kék nyugalmával, és a környező, kisebb települések egyszerű, spanyol lelkületű, múltat büszkén őrző, szűk utcás, fehér házas rendjével.
(kép: elindependiente.com)
Biztosan rengetegen szeretik ezt a várost is, de mi inkább csak távolról nyugtázzuk fura megjelenését jártunkban, keltünkben. Minden szinten ellenkezik kialakítása mindazzal, ami számunkra érték, ami szemünknek, lelkünknek gyönyörködtető. El nem utasítjuk, hiszen nem létezhetne, ha több ezer embernek nem épp ez volna a boldogsága, nem épp erre, ilyenre volna igénye – kaszinóstól, toronyházastól, pazar tengerparti sétányostól. Ráadásul a perifériáján lévő bevásárlóparkba járunk olykor-olykor, szóval pisszenésünk sem lehet jogosan ellene. Meg egyébként sem szokásunk külső, látvány alapján ítélkezni. Se emberről, se városról. Belülről, közelről pedig nem ismerjük.
Ma ráadásul lenyűgöző arcát mutatta meg nekünk. Mintha csak érkezésünkre várt volna, hogy azt mondhassa: „Nézzétek! Ilyen is vagyok. Ez is én. Ámuljatok!”
És ámultunk.
A tenger felett kavargó súlyos, fehér párafelhő eltüntette a vizet, a partot, a város nagy részét, majd bekúszott a toronyházak közé, és ott lecövekelt. Egészen elképesztő látványt tárva elénk. Megálltunk, csodáltuk, maradtunk, fotóztuk, köszöntük az élményt.
Na, ilyen Benidorm. Vonz vagy taszít. Belemész vagy elkerülöd. Jin és jang. De ma leginkább – amint láthattuk, mutatom – meglehetősen jang. 🙂
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 