Az első karácsonyunk új otthonunkban igazán különlegesre sikerült. Először Marci érkezett a gyerekek közül, majd követték őt Ádámék. Megtöltötték az ünnepet vidámsággal, játékkal, beszélgetésekkel, élettel.
Most már tudhatjuk: remekül elférünk a megszokottnál jóval kisebb térben. Már csak azért is, mert az idő nagy részében amúgy kint lebzseltünk. Tollasoztunk, grilleztünk, a fiúk sárkányt eregettek, ücsörögtünk, csacsogtunk, vagy épp jöttünk-mentünk.
Esténként, behúzódva pedig még jó is volt a közelség. Mivel a ház nagyjából egyterű, ezért ez a közelség valójában az együttlét lényegi értelmét emelte középpontba. Hogy képileg érzékeltetni tudjam, milyen az, amikor öt felnőtt éjszakázik nálunk, ahhoz Marcit idézem, egyik lámpaoltás után: „Teljesen olyan, mintha edzőtáborban lennék…”. És tényleg. Amolyan „vidám barakk” hangulat. 🙂
Picit mindannyian – egytől egyig, akik most összegyűltünk – ‘antiszocik’ vagyunk. Megfejelve extrém szabadságvággyal. Ehhez szabott és igazított mértékű konoksággal. Megszoktuk, szeretjük a saját magunk által kialakított tereket, időbeosztást, egyedi léptékű pillanatainkat, szertartásainkat, az önálló, másokhoz nehezen alkalmazkodó, az általánostól kissé eltérő életformát. Fontos számunkra az egyéni másságaink értése, elfogadottsága, ezért, természetesen, nem csupán ismerjük, értékeljük, hanem szeretjük és tiszteljük a másikét is. Így aztán, egy kupacban itt kívül-belül ‘off grid-ben’ nyomhattuk ezt az év végi időszakot. A zseniális az egészben, hogy mindez olyan egyszerűen, légies könnyedségben tudott működni, amire talán egyikünk sem számított.
Pedig voltak nehezítő körülmények. Olyan „Murphy-s” történések. Mint például, hogy az eddig tökéletesen szuperáló bojler megadta magát a harmadik napon. Csöppet erre azért ráfeszültem első körben, mert hát ugye ötünknek a tisztálkodást akkor hogyan oldjuk meg? Kiderült hamar, hogy simán. Vízforralás a selyemgőzölő óriás fazékban, és találtunk a házban egy régi, zománcos, nyeles ibriket, olyasmit, mint amit régen használtak fürdéskor, magukra locsolgatva vele a vizet. Mi meg most tettük ugyanezt. Remekül működött. Hajmosásnál is. Azért várom a szerelőt. Azt írta, csütörtökön vagy pénteken érkezik. Én ezt úgy értelmeztem, hogy ezen a héten. Remélem, ő is…
„A HÉT HŐSEI” címet is kiosztottuk, Ádám és Marci kapta. Ugyanis karácsony napján pacsáltak egy derűset a tengerben. Innen is, utólag is: Tiszteletem, Uraim! 🙂 ❤
Tegnap reggel hazautaztak. Alicante-ból indult a repülő, szótlanul autóztunk a még sötét, korai órán. A reptéren elköszönések, ölelések, ők oda, mi vissza… elcsendesedett, kiürült a ház. Ám, csupán látszólag. Hiszen azáltal, hogy itt jártak, maradnak is. Velünk, bennünk, kertben, házban, tengerparti, fehér kavicsokon, kedvenc éttermünk teraszán, vagy épp a közértben vásárolva. És hamarosan jönnek sorban a többiek is. Hogy aztán ugyanígy maradjanak majd. Velünk, bennünk… hétköznapokon is ünnepi létezésben.
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 