Tegnap és ma is az eső vetett véget kinti tevékenységeinknek. Mivel nem a terveink határozzák meg a folyamatok alakulását, hanem az időjárás, bölcsebb, ha idomulunk hozzá. Ezért két, párhuzamosan futó síkon mozgunk, váltogatva. Ha eláll, nyomás ki, ha pedig újra esni kezd, akkor bent alakulunk.
Például ma. Béla a tegnap elkezdett ösvényen melózott, amikor ömleni kezdett.
Én pedig kőspirál megalkotásával szórakoztattam magam épp. Kénytelen voltam félbehagyni, de picit se bántam, mert (bár nem igazán jön le mérete a képről) kezem, lábam remegett már a kövek cipelésétől.
A belső teraszon kinyitott napernyő ilyenkor természetesen átvált esernyő funkcióra, kedvesen szolgálva kényelmünket. Hálásan köszönjük.
Amikor végképp ellehetetlenül a kinti ügyködésünk, mindig találunk valamit, amin a házban szöszölhetünk. Ha mégsem, akkor csupán zenét hallgatunk, nyugszunk. Vagy mint ma: nézelődöm, fotózgatok. Szeretek beleereszkedni mindabba, ami körülvesz minket. Apró zugokat, részleteket, tágasabb tereket sorra véve, csodálva, újra és újra megállapítom, hogy ez a kis ház egyértelműen nekünk lett kitalálva, megépítve. Tökéletesen illeszkedik a lelkünkhöz.
Tegnap elkészültem egy selyemkendővel, és amikor felvittem az állványra, jót mosolyogtam, hogy jé, nahát, nem csoda, hogy ezeket a színeket, árnyalatokat használtam. Na, például ilyeneket művel ez a házikó…
…az otthonunk. ❤
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 