Azt gondolhatnánk, hogy tavasz, ha például a mandulafa nem kopaszan állna a még zöldellő, termésekkel teli almás mellett. A hegyeket borító mediterrán fenyők friss hajtásai is megtévesztőek, hacsak nem lóg be árulkodóan egy olajfaág a képbe.
November van, érezzük a bőrünkön is, hiszen a reggelek kimondottan hűvösek. Napközben meg hol rövid ujjúban bóklászunk, hol magunkra rántunk egy kapucnis felsőt. Attól függően, hogy süt a nap vagy épp felhők közt bujkál. Reggel késő őszies, majd pár óra múlva nyár, aztán tavasz, utána ősztavasz, nyártavasz, tavasznyár… zavarba ejtően keverednek, felborítva a maradék időérzékelésünket is.
Előfordul, hogy egy nap többször is megtesszük az otthonunkhoz vezető utat, ami számunkra minden alkalommal lélegzetelállító. Olykor megállunk, úgy szívjuk magunkba a táj elénk tárt káprázatosságát. Amint említettem már, természetvédelmi területen élünk, a környék telis-tele van turista ösvényekkel, látnivalókkal, kilátókkal, távolban a tengerrel. Ma itt időztünk picikét hazafelé menet, pár kanyarra a házunktól:
A táj lenyűgöző szépségéhez nem kicsit járulnak hozzá a vadvirágok. Tavaszt idéznek. Vagy talán pont, hogy senkit és semmit nem idéznek. Egyszerűen úgy döntöttek: mondhat bárki bármit, azt teszik, amihez kedvük szottyan. Így aztán – naptártól független életükben – csupán jókedvűen nyílnak a világba. Ámulatba ejtve az arra járót. Például minket.
A vadvirágzás a kertünkben is jelen… és ahogy sorra szabadítjuk meg a föld-négyzetmétereket gaztól, kórótól, szúrós cserjéktől, úgy dugják elő hálás buksijukat a különböző virágok, kaktuszok, méretes leanderek, kövirózsák, levendulák és egyéb, számunkra (még) abszolút ismeretlen bokrok, növények.
Amikor először itt jártunk, azt hittük (mivel évekig nem gondozták), hogy tökéletesen kietlenre szikkadt a birtok. Most pedig kiderül: egyáltalán nem így van. Ám, azért már mi is hozzájárultunk egy-két virággal, pálmával, s a két elültetett olajfácskával ehhez a csudipompi, novemberi tavasz-valósághoz.
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 