Mozgalmas napok állnak mögöttünk. Izgalmas és meglehetősen fárasztó. Nem elég, hogy a napelem felszereléséig áram nélkül maradtunk bizonytalan időre, de még azt is megtapasztaltuk, milyen itt az, amikor tényleg esik.
Tegnapelőtt este figyelmeztettek bennünket, hogy egész napos eső várható, kacarásztunk, hogy de jó, legalább végre a benti teendőkkel foglalkozunk majd. Ám, amikor az özönvizes teljes estét és éjjelt egy ugyanolyan teljes nap, majd egy következő éjjel követte, akkor már cseppet sem kacarásztunk. Mert bár odakint láthattuk, hogy két kéretlen tavacskával bővült a kerti dizájn, de azért az durván sokkoló volt, amikor a nappaliban is megjelent egy flegma tócsa. És akkor még nőni is kezdett. Terpeszkedni. Hajnali fél kettőkor mindezt.
Nem hagytuk magunkat, ittunk egy hideg nescafét, jól lebirkóztuk, végül kissé elcsigázva megállapítottuk, hogy hejj, ez volt ám az alapos felmosás, épp rá is fért az ódon, terrakotta kőre. A kávénak köszönhetően aztán nem tudtunk elaludni, sebaj, legalább összeszereltük a festős asztalomat. Gyertyafénynél, fejlámpával. Hogyan máshogy. Ugye.
Napsütésre ébredtünk. Amiben felsejlett a bevízfolyás oka: dugulás. Béla egy befőttes üvegre lelt a csatornában. Nem csak megtalálta, hanem el is távolította. Így most bizakodunk, hogy nem lesz többet szoba-tavunk. Tényleg ellennénk nélküle a következő éveinkben.
Szóval, a zord tegnapot gyönyörű ma követte. Különösen az bűvölt el, ahogy az újdonsült kerti tavacskáink fodrozódó felszínén meg-megcsillant a reggeli napfény… (remélem, holnapra felszívódik őcsodasága, mert nem örülnék annyira, ha a kuttyok szőrszépítő iszapfürdőzésre használnák).
A napsütés mellett másik óriási öröm ért bennünket: telefonáltak, hogy megérkezett a megrendelt tűzhelyünk, mehetünk érte. Mentünk. Sőt. Száguldoztunk. Gázpalackos megoldás (a jóbarátunk, hehe), Béla beszerelte, éééés… a tizedik itt töltött napunkon odáig jutottunk, hogy FŐZTÜNK. Kávét. Persze. Ujjongtunk mindketten. Még a szemem is bekönnyesedett, ahogy figyeltem a lángot, hallgattam az oly nagyon szeretett kotyogást. Esküszöm, életem legfinomabb, legszebb, legkedvesebb, legleglegkávébb kávéja volt. Míg élek nem fogom elfelejteni, az biztos.
Úgy látszik, ma a benti rendeződés napja volt. A tűzhelyen túl helyére kerültek otthonról hozott, számunkra fontos tárgyaink is. És a selyemfestős mindenségem: ecsetek, festékek, kontúrozók, rajzaim, ceruzáim, körző, vonalzó, tálkák, feszítő keretek, szegek, tubusok. No, meg a könyvek. Sokat elajándékoztunk, mert nem fért volna az autóba az összes, de azért mégis csak itt van velünk jó néhány. Most már a polcon sorakoznak. Béla összeszerelte az erősítőt, hangfalakat is. Bár, még áram híján nem tudunk zenét hallgatni, de ha a gitár a sarokban kipihente magát, meg is pendül talán.
Otthonosodik a kis házunk. Mi pedig napról napra egyre jobban tiszteljük és értékeljük a vizet, a fényt, a tüzet.
(Folyt. köv.)
¡HOLA, FINCA! 